Archívum

El Camino - Molnár Regina akvarell kiállítása

Mária Ocsovai, 2018. okt. 29. 6:18   [ 2019. jan. 23. 0:45 frissítve ]


Via Sancti Martini Budapesten Zarándoklat 2018

Mária Ocsovai, 2018. okt. 13. 0:48   [ 2018. okt. 29. 6:06 frissítve ]


Szent Mártonra, Európa és országunk egyik első védőszentjére emlékezve bejárjuk Budapest számunkra alkalmilag megnyitott Szent Mártonhoz kötődő emlékhelyeit, templomokat, és múzeumokat. Szeretettel ajánlom ezt a zarándoklatot mindenkinek, akit érdekelnek keresztény gyökereink, Árpád-házi és későbbi királyaink hogyan kérték és tapasztalták meg Szent Márton segítségét és oltalmát a viharos évszázadokban, és hogyan lehet segítségünkre a mai nehéz időkben is.

A végigjáráshoz csak BKV bérlet, vagy 24 órás jegy (1650 Ft) szükséges. Ez alkalommal a múzeumokba, templomokba, az induló helyen kiosztott bélyegző lapunkkal ingyen mehetünk.

Az induló hely a, TOURS-I SZENT MÁRTON TEMPLOM Vizafogó: (Budapest XIII. ker. Váci út 91/b.)
Megközelítés a 3. Metrópótló, Forgách u. megállójából.
A nap 8.30-kor szentmisével kezdődik. Az útra felkészítés és annak ismertetése 9.00 órától tart, útra indulás 9.40 körül. Az útvonal a Szent Imre templomnál (XII. ker. Villányi út) végződik, ahol a végigjárást igazoló emléklapot lehet átvenni. Aki több időt szeretne eltölteni az egyes helyeken, például a Magyar Nemzeti Galériában, vagy vezetés nélkül a Márton-hegyi Szent Márton kápolnát felkeresni azt egyénileg is megteheti.

Gyöngyök Útja a hétköznapokban 2018 ősz

Mária Ocsovai, 2018. okt. 13. 0:26   [ 2019. jan. 23. 0:45 frissítve ]


Szalézi+ (2018)

Mária Ocsovai, 2018. aug. 22. 2:43   [ 2018. okt. 13. 0:16 frissítve ]

https://szalezitura.hu

Pálos 70 (2018)

Mária Ocsovai, 2018. aug. 21. 4:31   [ 2018. okt. 13. 0:17 frissítve ]

http://palos70.hu/

Budapest - Mátraverebély-Szentkút zarándoklat

Mária Ocsovai, 2018. jún. 6. 1:52   [ 2018. aug. 21. 4:25 frissítve ]

https://www.gyongyokutja.hu/hu/hir/budapest-szentkut-zarandokat-2018-jul28-aug4-2018-05-28-1105

Részletek a mellékelt meghívóban, illetve a plakátra kattintva.

Öröm Útja 2018

Mária Ocsovai, 2018. jún. 6. 1:41   [ 2018. aug. 21. 4:24 frissítve ]

https://www.gyongyokutja.hu/hu/hir/orom-utja-2018-2018-05-27-1639

Részletek a mellékelt meghívóban, illetve a plakátra kattintva.

Mese Szentföldről... (előadás)

Mária Ocsovai, 2018. máj. 22. 23:59   [ 2018. jún. 5. 7:01 frissítve ]


Szőcs Katalin vagyok, és kedves barátaim Katának szólítanak. Szenvedélyesen szeretem a természetet.... a túrázás, hegymászás, gyaloglás már fiatal koromtól fogva lételemem. Sokat jártam a hegyet, a havast, Erdély mezőit, a Kárpátok bérceit, és a füvek, fák, hegyek, patakok, sziklák, erdők, mezők és virágok szeretete örökre szívembe lopózott....
Később zarándokútra indultam, végigjártam a spanyolországi El Camino utat, ami életemet gyökereiben megváltoztató élmény volt, szépségével, csendjével, csodáival..... Ezt követően lelkem gyakran vágyott zarándokútra.... és gyakran vettem hátamra kis hátizsákom..... indultam valamerre..... A Szentföldre utazás gondolata mindig félelemmel töltött el, hogy miért azt igazán megmagyarázni nem tudtam..... Csak álmodoztam, sokat álmodoztam arról, hogy egyszer majd Jézus nyomában fogok gyalogolni....
Tavaly decemberben csodával határos módon jutottam el Szentföldre, egyedül mentem egy zarándokúton, majd stoppal és buszokkal közlekedtem, meglátogattam Jézus életének főbb helyszíneit, Názárettől a Genezáreti tóig, a Jordántól Jerikóig, Betlehemtől Jeruzsálemig.... részt vettem néhány napot egy palesztin menekülttábor életében..... és közben örültem, féltem, imádkoztam, jókat ettem és kedves emberekkel ismerkedtem meg..... 
Ezen élményeimről szeretnék mesélni a kis hétfő esti találkozón, amit a Zarándokpont keretében szervezünk, mesélek és beszélgetünk, szívesen válaszolok a kérdésekre..... 
Mindenkit szeretettel várunk!

Pünkösdi zarándoklat a Gyöngyök Útján

Mária Ocsovai, 2018. ápr. 18. 1:48

Kedves Zarándoktársaink!

Szeretettel hívunk és várunk Benneteket hagyományos pünkösdi gyalogos zarándoklatunkra a Pilisbe! Idén két napos utunk lelki vezetését nagy örömünkre a spanyolországi ágostonos nővérek (http://comunidadconversion.blogspot.hu/) vállalták el, akikkel már bizonyára sokan találkoztatok korábbi programjainkon. A tervek szerint hárman érkeznek Magyarországra: egy spanyol nővér, Bego és két magyar nővér, Erika és Nonó.

Gyertek velünk gyalogosan Szentlélek-váró lélekkel Pilisborosjenőről Pilisszentlélekre, ahol a pálos kolostorromoknál részt veszünk a hajnali 6 órás ünnepi pünkösdi szentmisén, majd tovább  az Esztergomi Bazilikáig!

Időpont: 2018. május 19-20. (szombat-vasárnap)

Táv:
máj 19. szombat: Pilisborosjenő - Csobánka-Szentkút - Pilisszentkereszt - Pilisszentlélek 21 km
máj. 20. vasárnap:  Pilisszentlélek - Esztergomi Bazilika 16 km

Jelentkezés az alábbi űrlap kitöltésével: JELENTKEZÉSI ŰRLAP LINKJE 
Jelentkezési határidő:  május 12. illetve amíg szabad hely van
A jelentkezési lap kitöltése után 1-2 napon belül visszaigazoljuk a jelentkezést, majd a regisztráció 2000 Ft regisztrációs díj az alábbi számlaszámra történő átutalásával válik véglegessé. 
Via Margaritarum Zarándok Egyesület
Számlaszám: 10401938-50485050-49561006 
Az utalásnál a megjegyzés rovatban szerepeljen a résztvevő neve és regisztrációs díj. Ez a díj tartalmazza a szállás és a szervezés költségeit. Hideg élelemről az úton mindenki maga gondoskodik.
Ezen felül a zarándokút építésre, zarándokprogramok szervezésére és a zarándoklatvezetők költségeire hálásan fogadunk adományt, melyet a zarándoklat alatt személyesen vagy a fenti számlaszámra lehet befizetni.

Szállás:
Pilisszentléleken a plébánián ill. más szervezés alatt álló helyen (alvás matracon ill. laticelen, hálózsák szükséges)
A szállás díja: benne van a regisztrációs díjban

Program: 
május 19. – utazás Pilisborosjenőre, zarándoklás közösen (a csoport együtt halad), útközben rövid gondolatébresztők, csendszakasz, este közös zarándokima a templomban
május 20. – részvétel a hajnali 6 órás pilisszentléleki pünkösdi szentmisén a pálos kolostorromoknál. Zarándoklás közösen tovább az Esztergomi Bazilikáig. A program előre láthatólag kb. 4-fél 5 körül ér véget az Esztergomi Bazilikánál.

Utazás: szombat reggel menetrend szerinti buszjárattal együtt utazunk Budapestről Pilisborosjenőre.  Vasárnap Esztergomból a hazaút egyénileg történik.

Terep:
Az út a Gyöngyök Útja zarándokút nyomvonalán, kijelölt turistautakon vezet. A terep változatos, van benne minden: kemény kaptató, lejtő, szurdok és kellemes, egy szintben haladó útszakasz is. Gyakorlott túrázóknak ajánljuk!

Info:
A zarándoklat pontos részleteiről e-mailben az indulás előtt kb. 1 héttel értesítjük a jelentkezőket. További információ a punkosdizarandoklat@gmail.com email címen.

A Gyöngyök Útja zarándokközösség szervezői nevében szeretetteli várakozással:
Gáti Anna, Mészáros Mária, Fejér Zsuzsi, Nagy Réka és Gáll Zsófia

www.gyongyokutja.hu

Kerékpáros zarándoklat Brenner János boldoggá avatására

Mária Ocsovai, 2018. ápr. 11. 6:30   [ 2018. máj. 22. 23:45 frissítve ]

Kerékpáros zarándoklat az év kiemelkedő eseményére, Szombathelyre.

Időpont: 2018.04.28-05.01.

Tervezett program:
1. nap: Budapest – Gánt (Táv: 62 km)
2. nap: Gánt – Bakonybél (Táv: 72 km)
3. nap: Bakonybél – Celldömölk (Táv: 64 km)
4. nap: Celldömölk -Szombathely (Táv: 48 km)

Részvételi díj: 21.000 Ft/fő

Jelentkezés és regisztráció az alábbi űrlap kitöltésével. A kitöltött jelentkezési lapokat a rendezveny@mariaut.hu email címre kell elküldeni.
Jelentkezési határidő: 2018. április 20.

1-10 of 190