Archívum‎ > ‎

Zarándoktúra Szent Márton útján, 2013. május 21–26.

Mária Ocsovai, 2013. febr. 27. 13:14   [ 2013. jún. 5. 13:14 frissítve ]
Kedves Zarándoktársak!
Hívlak benneteket, csatlakozzatok hozzánk az év egyik legszebb hónapjában, májusban tervezett zarándok túránkra Szent Márton útján, a NÁDASD- KERCASZOMOR szakaszon. Kisebb szakaszokat teszünk meg, így olyanok is velünk tarthatnak, akik nem bírják a hosszú távokat, akár kisgyermekekkel is csatlakozhatnak családok. Mikrobusszal utazunk Budapestről a kiindulópontig, és haza is azzal jövünk. A gyaloglások során a nagyobb csomagokat a busz viszi, így nem kell cipekedni, csak az éppen szükséges dolgokat visszük magunkkal (szendvics, víz, fényképezőgép, stb). Szállást két helyre tervezünk, Vaspör-Velence és Szatta helységekbe. A szállás egyszerű, több ágyas szobákban lesz, Szattán emeletes ágyakkal. Minden napra tervezünk vacsorát.

Résztvevők száma: 12 fő

A program:
1 nap: Indulás Bp-ről a Batthyány-térről reggel 6 órakor. Utazás Nádasdra. Megérkezés után gyalogtúra indul: Nádasd – Vaspör-Velence. Itt szállás.
2 nap: Gyalog: Vaspör-Velence – Zalalövő – majd busszal vissza a szállásra.
3 nap: Busszal elmegyünk Zalalövőre innen folytatjuk zarándoktúránkat: Zalalövő – Szatta. Megérkezés után elfoglaljuk szállásunkat.
4 nap: Reggel folytatjuk zarándoktúránkat a Szatta – Kerkáskápolna – Magyarföld szakaszon. Magyarföldön vár minket a busz, mellyel visszatérünk szállásunkra.
5 nap: Reggel a busszal elmegyünk Magyarföldre, innen indul a gyalogtúra a Magyarföld – Kercaszomor szakaszon, mely egyben a Szent Márton út hazai zárószakasza. Kercaszomorról visszatérünk buszunkkal a szállásra.
6 nap: Reggel buszra ülünk és elmegyünk a közeli Őriszentpéterre. A Szent Péter apostol templom megtekintése, lehetőség lesz részt venni a fél 9 órakor kezdődő szent misén, aki igényli. Innen Kercaszomorra megyünk, ahol előző nap befejeztük zarándoktúránkat. A Szent Márton út itt Szomoróc érintésével átlépi a szlovén-magyar határt és a Kercaszomortól mintegy 5 km-re lévő Domonkosfa (Domanjsevci) faluba ér, már szlovén területen. Ezt a rövid túrát mi is megtesszük, zarándoktúránk Domonkosfánál ér véget. Itt buszra szállunk és visszatérve magyar területre Velemérre megyünk, ahol megnézzük hazánk egyik legjelentősebb Árpád-kori templomát, majd Csepreg műemlék templomának megtekintése után elindulunk haza Bp-re.

Részvételi költség: 37.800 Ft/fő
Tartalmazza: a busz utazás és a helyi buszozások költségét, a szállásokat, 5 vacsorát.

Jelentkezés:
Katona István
E-mail: vandorbot11@gmail.com
Mobil: 06/20/475-3307

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2013. május 20.